"A nemzet megvesztegetésének" programja

Postat la: 26.05.2010 11:57 Ultima actualizare: 21.06.2010 10:52

"A nemzet megvesztegetésének" programja

1990 februárja. Ion Iliescu és Petre Roman úgy határoz, hogy a vállalatok alkalmazottai számára "társasági részek" és "a zöldövezetet szolgáló alaphoz való hozzájárulás" formájában visszaadja a lakosságnak azt a pénz, amit Ceausescu vett el tőle. Ahelyett, hogy ezt az összeget a köz javát szolgáló beruházásokra használták volna, Iliescu és Roman úr meghozta az első inflációt gerjesztő intézkedést, elindítva A nemzet megvesztegetésének programját, az egyetlen programot, amely Romániában 20 éven keresztül tökéletesen működött. Három hónappal később Iliescu urat elnökké választották elsöprő többséggel, míg Roman urat kormányfővé ütötték.

2010 májusa. Traian Băsescu államfő felajánlja fizetését "szolidaritása jeléül". Megengedheti magának: 1989-ben, amikor Romániában a közembert éhség és hideg gyötörte, és ha egy dollárt is találtak a zsebében, letartóztatták, Băsescu úr, a "ravasz fickó", az állambiztonság anvers-i kiküldöttje, legalább 60.000 dollár tulajdonosa volt. Románia küladóssága, "ostoba" életünk árán, 3 milliárd dolláros nemzeti vagyonná változott. Azóta Románia vagyona egyre apad, hogy most már tízszer akkora hiány legyen belőle, mint amit Ceauşescu okozott, míg Băsescu úr és a szivárvány minden színében pompázó "szemfüles fiúk" vagyona úgy nő, mint eső után a gomba. Következésképpen, Băsescu úr megvesztegetheti a népet a fizetésével. (A Mihăileanu utcai lakás, amiről azt állította, hogy visszaszolgáltatja, túl soknak tűnt számára.) Hogy mi célból? Ugyanabból, mint elődje, Ion Iliescu: hogy a nép a Demokrata Liberális Pártra szavazzon: "Ha Romániát kivezetitek a válságból, annak gyümölcsét 2012-ben szedhetitek le. Ha nem, örökre kompromittáljátok magatokat politikai téren." Nos, ez a gond, hogy marionett-pártja elveszítheti a választásokat, és nem az, hogy a Boc-kormány előreláthatóan elhibázott intézkedése rettentő szenvedést zúdít a román állampolgárok nyakába.

A nemzet megvesztegetésének programja 1999 tavaszán a fizetésképtelenség határára sodort a Romániát. Hová is juthatnánk, ha a szabad Románia kormányai közül egyik sem tett semmiféle hatékony intézkedést a valóságos átszervezés érdekében, ami fájó, népszerűtlen lépés? Akkoriban az összeomlástól Mugur Isărescu úr szaktudása mentett meg, később pedig az európai munkaerőpiac megnyitása a romániai eperszedők előtt. 2004-ben Adrian Năstase úr elveszítette a választásokat, mert sikerült neki azt a benyomást kelteni a román lakosságban, hogy annyira kapzsi, hogy senkivel sem osztja meg azt, amit összeharácsolt. A nemzet megvesztegetésének programja olajazottan működött a Tăriceanu powered by SZDP kormány idején is, és amikor a liberális kormányfő nem akarta megadni a tanároknak a fantazmagóriákon alapuló 50%-os béremelést, Băsescu úr mélyen belenyúlt az állam üres zsebébe, hogy - idézem: "ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a Demokrata Liberális Párt választópolgárai".

Ez a mi politikatörténetünk 20 szabad év alatt: a politikusok megvesztegetésre használták a közpénzeket, és túl sok román állampolgár részesült belőle. Miféle Korrupcióellenes Ügyosztály vizsgálhatná ezt ki?

Most pedig a fazék aljára értünk. Válság van. A nemzet megvesztegetésének programja aprópénzre váltott, ugyanis az a Băsescu úr és más "együttérzők" által felajánlott fizetés, személyes vagyonuk vizsonylatában. Ennek fejében az elnök úr azt hiszi, hogy bátran kinyilváníthatja minden cinizmusát és megvetését a néppel szemben: Ceauşescu vastagabb ruhát ajánlott melegen a házukban kékre válva didergő románoknak, Băsescu úr pedig a gyermekpelenkában látja Románia költségvetésének kibillentőjét. Mondhatom, figyelembe vehetné az ágyhoz kötött, mozgásképtelen öreg nyugdíjasok pelenkáit is, hiszen nagy a pazarlás.

A levegőben éppen az az igazságtalanságérzet honol, mint a '80-as évek végén. Politikai körökben és a sajtóban is a Forradalom szó üti meg a fülemet. Ez az egyetlen, ami még nevetésre késztet. Most már nincs ilyen nevű program Kelet-Európa országai számára, és forradalmat a románok a maguk fejétől sosem robbantottak ki. Băsescu úr arra figyelmeztet, hogy amennyiben Románia nagy pénzügyi nehézségek elé kerül, kénytelen lesz nagyon sokat feláldozni függetlenségéből. Alulírott azt gondolom, hogy éppen ellenkezőleg, ez az utolsó reményünk.

P.S. Takarékosság a cotroceni-i palotában: múlt héten, amikor Băsescu úr beszédet mondott, a háttérben hat zászló lengedezett. Tegnap este már csak négy volt.

Intră în comunitatea Facebook Gândul, locul unde ziarul vorbeşte cu tine


 

 

Urmareste Gandul.info prin:
facebook
twitter
RSS  | mobil

Adauga un comentariu

Comentariile care conțin injurii, un limbaj licențios, instigare la încălcarea legii, la violență sau ură vor fi șterse. Îi încurajăm pe cititori să ne raporteze orice abuz vor sesiza in comentariile postate pe Gândul. Campurile marcate cu rosu nu sunt valide! Comentariul a fost adaugat!

Cod captcha invalid!

Introdu numarul din imagine:
Versiune mobil | completa