Közveszélyes

Postat la: 23.06.2010 13:44 Ultima actualizare: 23.06.2010 14:44

Közveszélyes

A bilincsbe vert D. Diaconescu látványa a törvény értelmében nem jelenthet mást, minthogy a Nép Újságírója közveszélyes. Egész csordányi ügyvéd siet majd bebizonyítani ennek ellenkezőjét. Diaconescu urat zsarolással vádolják, nem pedig azzal, hogy valakit főbekólintott. A zsarolás intellektuális művelet, hölgyeim és uraim, diszkréten, telefonon keresztül vagy egy kávé mellett zajlik, és nem zavarja meg a közrendet. Kérjük őméltósága azonnali szabadon bocsátását. Legyünk civilizáltak. Ugyancsak érdekes lesz majd DD kitűnő újságíró-kollégáinak reakciója, azoké, akik mellette álltak a köpőcsésze OTV műsorai során, és csodálattal nevezték "intellektuális bulvárújságírónak". Vagy a "progresszív" politikusoké és "napnyugati" üzletembereké, akik terjengősen adták elő világnézetüket az Ágy&Koporshow Televízióban. A Băsescu ellen zümmögő vuvuzelások bajban vannak: miért szívatná meg Băsescu kampányoló kicsi barátját, "Danikát"?, mely kérdést vagy úgy intéznek el, hogy "Băsescu feláldozza, mert showt akar, hogy elterelje az emberek figyelmét a nyugdíjak és bérek kurtításáról", vagy röviden úgy, hogy "Nem sikerült megegyezni az árban." A Băsescut éltető vuvuzelások pedig megragadják az alkalmat, hogy orrunk alá dörgöljék: "A Korrupcióellenes Ügyészségnek nincs politikai hovatartozása".

Ami engem illet, elmondtam, leírtam és évek óta ismétlem, hogy D. Diaconescu foglalkozásának semmi köze az újságíráshoz. Ez az illető nem most lett közveszélyes, hogy karperecet csattintottak rá, és nem azért, mert mit tudom én milyen községi polgármestert zsarolt meg. Hírnevet azzal szerzett, hogy estéről estére magasról tett nemcsak az újságírás, hanem az emberi együttélés alapvető szabályaira is. Méghogy zsarolással vádolják. Hát amikor az OTV-ben egyenesen az államügyész fiókjából hozott periratok részleteit mutatták be, amikor "rekonstruálásokat" végeztek, amikor a képernyő és a telefon megtelt "tanúkkal", hogy egy embert élő adásban pellengérre állítsanak, elítéljenek és kivégezzenek, na akkor hol volt a Korrupcióellenes Ügyészség, hogy D. Diaconescut bűnténnyel vádolja? Mikor az emberi lealacsonyodás minden lépcsőfokát, beleértve a testi és értelmi fogyatékosságot, lazán felhasználták arra, hogy kerüljön egy újabb promóciós büntetés az Országos Audiovizuális Tanácstól, egy újabb pont a nézettségi mutatón, egy újabb helikopter és egy újabb Rolls Royce "Dan úrfinak", mit tett az állam, a román társadalom az OTV förmedvényei ellen? Moţ polgármester zsarolás miatti feljelentése kellett, hogy az illetékes szervek meglássák a villákat, tömbházakat, helikoptereket, jachtokat és szuperlimuzinokat, amelyeket egy panellakásnyi televízióadót vezető "újságíró" harácsolt össze?

Az ilyen Costiniukról, Căşuneanukról şi Locicokról mondtam annó, amikor a Voicu-ügyben letartóztatták őket, hogy a tévékamerák előtti bilincses sétafikálás lesz az egyetlen büntetésük. D. Diaconescunak ez már nem is lesz büntetés. Csak egy újabb részt látunk a műsorából, amely a panellakásból az utcára költözött. A nézettségi arány, ami egy ideje kissé bicegett, majd szépen megugrik. Majdnem azt kell mondanom, hogy ha nem történtek volna meg, a "hírcsatornák" által órányi hosszúságban leadott jeleneteket magának D. Diaconescunak kellett volna megrendeznie.

Mert a százalékpontokért kegyetlen a harc, a sajtóban csakúgy, mint a politikában. Utolsó illúzió lenne az újságírói fajtának - mert szakmának már nem tudom nevezni -, ha D. Diaconescut egy példátlan esetnek tarthatná, egy média-fekélynek, egy ritka torzszülöttnek. De ezt az illúziót ugyancsak százalékarányok segítségével szerte is lehetne foszlatni: a romániai televíziócsatornák hány százaléka nem vált még, az OTV mintájára, kanálissá?

Intră în comunitatea Facebook Gândul, locul unde ziarul vorbeşte cu tine


 

 

Urmareste Gandul.info prin:
facebook
twitter
RSS  | mobil

1 Comentariu [+] Adauga un comentariu

#1 Euridice 23.06.2010 14:10

Nu inteleg, se poate traduce?

 
Vezi toate »

Adauga un comentariu

Comentariile care conțin injurii, un limbaj licențios, instigare la încălcarea legii, la violență sau ură vor fi șterse. Îi încurajăm pe cititori să ne raporteze orice abuz vor sesiza in comentariile postate pe Gândul. Campurile marcate cu rosu nu sunt valide! Comentariul a fost adaugat!

Cod captcha invalid!

Introdu numarul din imagine:
Versiune mobil | completa