Nekem nincs veszítenivalóm

Nekem nincs veszítenivalóm

Ha csak arról lett volna szó, hogy éhes vagyok, márpedig bőven volt alkalmam megtanulni, mi a nélkülözés, nem mentem volna ki az utcára 1989 decemberében. Ha csak arról lett volna szó, hogy fázom, azt továbbra is kibírtam volna. Órákig kibírom sötétben ülve. Viszont teljesen kikészített az örökös látvány anyám Temp 6-os fekete-fehér tévéjének képernyőjén, ahogy Ceauşescu beszél. Azt már régóta nem hallottam, mit is mond. Csak a hangja csikorgására füleltem, mint egy állat morgására.

Ugyanígy jártam kedd éjjel Băsescuval. Percekig nem fogtam fel egyetlen szavának sem az értelmét - nem láttam egyebet a vigyornál, ahogy belekezd a beszédébe, és nem hallottam, csak a hangját, a cinikus, ironikus, fenyegető hangot, amint pillanatonként újabb magyarázatot talál ki az országban uralkodó nyomorra és félelemre. Akkor kapcsoltam hirtelen, amikor meghallottam, hogy ezt mondja: "nekem nincs veszítenivalóm." Most higgadt vagyok, és elemezni tudom ezt a mondatot; ott helyben, azt hiszem, rémisztően káromkodhattam. Egyszóval a minden románok elnök urának nincs veszítenivalója. Eltalálta. 2014-ig gyökeret vert Cotroceni-ben. EBA nevű magzatának nem vonnak le 25%-ot a cipő- és kozmetikumalapjából. A másik is jól van eleresztve "előzetes árusításokból". Valami azt súgja nekem, hogy Elena Udreának sem kell majd kötéssel vagy padlósúrolással megkeresni a mindennapi betevőt. Akkor meg mi veszítenivalója lenne az elnök úrnak? Hogy Romániában erőszak és zűrzavar lehet úrrá, melynek során üzleteket, bankokat, pénzügyi igazgatóságokat fosztanak ki, melynek során az emberek agyonverik egymást egy falat kenyérért, mit érdekli az ilyesmi Băsescu urat? (Itt az elnök úr valószínűleg visszavágna, és "az Apokalipszis prófétájának" nevezne, mint az elmúlt ősszel, a választások előtt, amikor azt mondta, hogy Romániát nem érinti a válság.) Vagy belemennek, hogy addig húzzák a nadrágszíjat, amíg elájulnak, vagy ha nem, akkor még rosszabb lesz. Választhatnak, hölgyeim és uraim. Nekem nincs veszítenivalóm.

Igen? Hát akkor miért nem rendez újabb népszavazást, drága uram, mint annak idején, a képviselők számának a csökkentéséért, amivel megnyerte a választásokat? Miért nem fordul a néphez, és kérdezi meg: Akarjátok, hogy a közalkalmazottak fizetése 25%-kal csökkenjen? Akarjátok, hogy a nyugdíjasok nyugdíja 15%-kal csökkenjen? Nem akar még egy 80% feletti eredményt, amit azonnal életbe léptethetne?

Băsescu úr a költségvetésben eluralkodó rákról beszél. Hogy több mint 60% fizetésekre és nyugdíjakra megy el. Tegnapelőtt tudta meg ezeket a számokat a titkosszolgálattól? Mondta a román állampolgároknak alig pár hónapja, hogy ha megválasztják, csökkenti a nyugdíjakat és a fizetéseket, mert más út nincs? Hát nem, őnagysága folyton azt ismételgette, hogy a parlament egyik házának a megszüntetése a kulcs Románia helyrehozatalához. És igaz, ami igaz, épp elég holdkórost talált, aki higgyen neki.

A Demokrata Liberális Pártban eluralkodó rákról ellenben nem beszél Băsescu úr. A mosolygós, jómódú kamarilláról, mely fürtben lóg azon a bábon, Bocon, aki csakis Băsescu úrnak köszönhetően jutott hatalomra és maradt meg ott, aki már vetekedhet korruptságban a bajnok szociáldemokratákkal is. Videanu is, Berceanu is, Udrea is mosolyogna, és egyhangúlag, figyelemreméltó egyetértésben válaszolna az elnök úrral: "Nekünk sincs veszítenivalónk." Udrea most azt kívánja a Demokrata Liberális Párt tagjaitól, hogy válasszák szét a politikát az üzlettől. Most! Miután évekig híztak az állam pénzén. Most, amikor szolidaritással kell ámítani a nyugdíjasokat, hogy a milliárdosok is áldozatot hoznak. Tegnapig nem volt gond az, ha ezrével kötötték a zsíros szerződéseket az állammal. Băsescu úrnak pedig nem marad más, mint hogy reménykedjen, hogy "nem alkalmaznak kettős standardot az átszervezési folyamatban", azaz a védtelen szegényembereket nyúzzák meg, a demokrata-liberálisok cimborái pedig tovább dőzsölhessenek.

"Meg kell értenünk, hogy nem lehet tovább hazudni." - mondja még az elnök úr. Azaz eddig lehetett. Vajon miért? Pontosan ezt a fajta mondatot mondta ki Ion Iliescu időnként, hosszú évekig, hogy úgy tűnjön, mintha megregulázná a Szociáldemokrata Párt hatalmasságait. "Ez nem mehet így tovább, elvtársak."

És mi lesz, ha "elviselhetetlen az ellenállás, elviselhetetlen a társadalmi nyomás"? "Természetesen senki nem lehet saját népének ellensége. És akkor nincs más dolgunk, mint nem megvalósítani azt, amire vállalkoztunk." Azaz az elnök úr kész lemondani a megszorításokról, tudatosan rálökni Romániát egy még rosszabb útra, ám arra, hogy a Boc-kormánynak mennie kellene, nem is gondol. Hogy a saját lemondásáról ne is beszéljünk. Ellentétben a több százezer romániai polgárral, akiknek nem marad más, mint éjjel a tévét nézni, az elnök úr nem lesz munkanélküli, habár bejelentette, hogy "az egész éjjel a rendelkezésemre áll".

Mást nem mondhatok, mint hogy nekem sincsen veszítenivalóm. Ha nem lesz pénzem benzinre a Daciámba, megyek majd metróval vagy gyalog. Ha nem tudom majd megengedni magamnak a teniszezést, kocogok a parkban. Ha nem tudok majd DVD-ket vásárolni, megyek filmszínházba, mint hajdanán. Kész vagyok ismét azon a színvonalon élni, mint 1989 előtt, nem estem ki a gyakorlatból. Egyetlen feltétellel: azzal, ami akkor is a fejemben járt, amikor tévét néztem.

Intră în comunitatea Facebook Gândul, locul unde ziarul vorbeşte cu tine