Nyilvános butasági adó

Nyilvános butasági adó

Pénzt akarnak? Adóztassák meg a nyilvános butaságot. Költségvetési többlet fog előállni, amikor rájönnek, mennyi gyűl össze. És akkor nem kell majd felajánlaniuk miniszteri bérüket a Szolidaritás számlájára, mert ez az adó minden pénzüket elviszi.

(Persze én is megvontam a könyvelési mérleget: utólag én is annyit fizetek, hogy attól koldulok).

Elnézem, hogyan járják be a nedves területeket a hatalom képviselői, caplatnak az iszapban, mint valami "brainiac"-ek, és saját, Romániával folytatott kísérletüket figyelik: sziszeg-e vagy robban?
Az ellenzék fejeseit hiába nézem, nincs ott mit látni. Fedezékbe vonultak, játsszák az angolt és hegyezik a zabot. Crinnek nem tetszik más, csak az öntözőkanna, Victoraş még azért gondosan el-elereszt egy-egy értékítéletet, ami viszont annyira dühödt, hogy még zsákba sem érdemes tenni, hogy a töltést erősítsék vele.

Ha csak hazugok lennének - (az országot a Névtelen Mitománok Egyesületévé tették, a televízióban pedig csoportterápiát végeznek) - és legalább szabadidejükben ésszel gondolkodnának, nem hurcoltak volna bele abba a gödörbe, ahol most ülünk és sírunk, mint Babilon folyói mellett. Mert biztos nem rosszindulatból tették. Mi bajuk lenne velünk?

Nem kell túl sok eszem legyen (boldogulok azzal a kevéssel is, ami van) ahhoz, hogy elmeséljem, milyen lesz majd a messzi 2011 tavaszának vége felé, amikor éhes kis hazánk újból elindul lefelé a lejtőn, úgyhogy nem lesz annyi csokoládé, amennyit az autó ablakán nyújtogathatnának kifelé a nagylelkű úrhölgyek, sem annyi lapát, hogy a kormányfő is lapátolhatna.

Ha a kormányőrség elhessegetné végre a rongyembereket és a nőcikéket az elnök elől, a Nagy Ember őkelme is láthatná, mi vár ránk: éhínség és rettegés. De ehhez már hozzászokott a csőcselék. Mást fogunk látni szemünkkel, ami azóta rövidlátó, mióta kiszúrták. Hamarabb, mint gondolnák, az emberi természet újabb tréfái ütik majd fel fejüket: segítők, hazug próféták, gyógyítók és csodatevők. Úgy nőnek majd ezek a romániai valóság tavában, mint a békanyál, és az emberek szeme rájuk szegeződik, Megmentőre várva. Az embereké, vagyis azoké, akik régebb még örültek egy-egy veder vagy kiló lisztnek, de akik akkorra már csendesek és búskomorak lesznek, mint megannyi számlával teletűzdelt próbababa.

Intră în comunitatea Facebook Gândul, locul unde ziarul vorbeşte cu tine