Románia – a családi vállalkozás

Románia – a családi vállalkozás

Azt hittem, hogy a Hallmarkot nézem. Már kezdtem is izgulni: hűha, ez itt egy igazi maffiózós film lesz! A füstüveg ablakok elrejtik előlünk az utasokat, surrog a limuzinok kereke, a sétány az erdőn át kanyarog, a sorompót jól megtermett, walkie-talkie-s fenevadak őrzik. A kíváncsiskodók előtt rejtve marad a találkozó helyszíne, a tavon cirkáló motorcsónakok megpróbálnak közelebb férkőzni az eseményekhez. Csönd és titokzatosság...

... amíg le nem ereszkedett egyik autó ablaka, és ki nem kandikált rajta Olteanu feje (hogyhogy melyik Olteanu? Majd megmondja Berceanu). Pfű, a csoda vigye el, hát ti vagytok azok! Nagyon rám ijesztettetek!

Felfogtam végre, hogy mit is nézek valójában: egy bollywoodi sorozatot, szánalmas maffiozókkal. Hogy milyenek a szánalmas maffiozók? Épp olyanok, amilyennek a Snagov-palotában láttam őket vasárnap este. Nem kenyerük a vérengzés - ha lövöldözésre kerülne a sor, inkább énekelnek egyet. Aztán az utószinkronnál rámondják, hogy: "Eltaláltalak!". Legtöbbször egy mélyen átérzett szónoklattal vágják ki magukat. Annyira átérzik, amit mondanak, hogy az ember késztetést érez önszántából kiüríteni a zsebeit, hogy jusson nekik egy kis fekete ikrára. Ha Önök erre azt mondják, hogy ezek a maffiozók kiürítették a kincstárat, azt is be kell ismerniük, hogy ezt csaknem észrevétlenül tették - nagydob és csetepaté nélkül.

Meg akarják menteni Romániát, és meg is teszik, sunyiban, ahogy szokták. Titkos összejöveteleken. Távolmaradva az (úgymond) betegnyugdíjasok tekintetétől (ezek a legveszedelmesebbek.) És megmentik Romániát. Minden áron. Az ellenzéket pedig hagyják szónoklataikba fulladni.

A Nagyfőnök összehívta őket vasárnap este - micsoda selymes fények, micsoda táj, minden oly gyönyörű, és a háttérzene is csodás: a tó felől a Keresztapa főcímzenéje, a Stranger in Paradise szól, az erdő pedig az Awaara Hoont susogja a Bagabontuból. Don Traian összehívta őket, mert látta rajtuk a bizonytalanságot. Az hagyján, hogy a lakosság elvesztette a hitét bennük, de már ők sem hisznek egymásban. Mozgolódnak a frontvonalon, suttognak a sarkokon; a félénkebbek átpártolnak az ellenséghez. Capo Bastone (Don Emilio) nem olyan éber, mint régen, eltűri, hogy kedvét szegjék és szabotalják saját pártvonalán. Pedig a nagyfőnök nem kért túl sokat tőlük: egy kis önmegtartóztatást és egy cseppnyi szerénységet. Mindenki úgy értette, ahogy akarta: egyesek megkaparászták gépkocsijuk szégyentelen márkajelzését (így néhány turbó sebességgel száguldó Lăstunt is lehetett látni), akik meg okosabbak voltak, autóbuszt béreltek, akár a szegény rokonok az ajándékosztogatós lagzikon. Videanu, Blaga, Berceanu pedig (akiket hogyha felültetsz egy villamosra, minden megállóban leszállnak, mert azt hiszik, hogy ez a szabványeljárás), bezsúfolódtak a negyven ülőhelyre, kirándulódalokat énekeltek, de hiába tanulták meg, hogyan kell a mohát figyelve tájékozódni, mert úgy eltévedtek, mint Piroska az erdőben. (Visszeterelték őket a helyes útra).

A zárójelenetet képtelen vagyok kiverni a fejemből: Don Traian egyedül, Logan gépkocsija kormányánál ülve, mélyen elgondolkodva hagyja el Chindia Nostrát, annál is tragikusabbra véve a figurát, mint ha a Keresztapa címszereplőjét Lear királlyal kereszteznénk. Eközben a képernyőn fut a stáblista, diszkréten ugat egy fekete kutya, amely egész este a sétányra ügyelt - végül lehull a sorompó, mint valami ultimátum...

Intră în comunitatea Facebook Gândul, locul unde ziarul vorbeşte cu tine